2021.12.04. Szombat reggel 07:55 perc.
Hiszek az álmokban. Az otthont adó álmokba.. Ha tervezel egy helyet,egy esemény számára...Te irányítasz. Teremthetsz gyönyörű szobákat...ahol csak a jó létezik. Békés reggelek. Elegáns partik. Romantikus vacsik. Szerelem. A meseszépre tervezett életbe...nem férkőzhet be rútság.
Egykor mindennél jobban vágytam valakire,aki igazán ismer. Ismeri a lelkem minden aprócska négyzetcentiméterét,porckikámat.Nem barátságot kerestem,mert ilyen barát már volt egy az életembe,hanem szerelmet..
És így kezdődött az Én mesébe illő történetem..
2021 áprilisában a facebook-on,egy társkereső csoportban (Társkereső Magyarok a Nagy Világban) megismerkedtem álmaim férfijével. Rengeteget írogattunk,beszélgettünk,melynek alapján nagyon szimpinek találtuk egymást. Hamarosan eljött az 1.találkozás ideje,majd ezt követte a 2.és 3....aztán szépen lassan rájöttünk,hogy mindketten egyre többet és többet szeretnénk...Egymásba szerettünk. Emlékszem,eleinte minden gyönyörűen alakult...s bár iszonyatos gyors tempóba halladtunk előre,Én mindezek ellenére nagyon élveztem az adott helyzetet. A 2.randink alkalmával már megkérte a kezem...Azt igérte,hogy feleségül vesz,nem lesznek anyagi gondjaink...Soha többé nem kell majd dolgoznom...Nyáron kimegyünk majd Olaszországba / Spanyolországba nyaralni...Vesz Nekem egy Tánc studiót,ahol gyerköcöket taníthatok hobbi szinten táncolni...Letehetem majd a tánc tanári vizsgát...Elkezdhetek pszichológiát tanulni...stb,stb. Szóval nem álmodjuk az életet,hanem élni fogjuk az álmainkat...
Nekem akkoriban volt egy 8 éves párkapcsolatom,ami ugye már borzasztóan rosszul működött az elmúlt évek során,ezt természetesen igyekeztem eltitkolni az új hercegem előtt,ameddig csak lehetett. Nem tudom miért tettem,erre még a mai napig keresem a választ. Hm..talán esetleg félelemből,mert nem szerettem volna lelkileg sérülni vagy ilyesmi.Az élet úgy hozta,hogy még a 4.randink előtt őszintén be kellett vallanom mindent a szerelmemnek,ill az akkor páromnak is,hiszen ezt az úgynevezett " kettős kapcsolatot " már nem tudtam tovább elviselni. Lelkileg darabokra törtem,iszonyú mély pontra kerültem,majd viszonylag hamar eldöntöttem,hogy feladom az addigi biztos párkapcsolatomat / életemet,és belevágok az újba. Kb 1 hónap után tehát összeköltöztem a kedvesemmel,azt remélve hogy röpke 1 éven belül minden szuper lesz,és boldogok leszünk együtt. Azt hittem,könnyen gyorsan találok új munkát,összegyűjtünk egy kis pénzt,nyáron elmegyünk külföldre nyaralni,nyitok egy tánciskolát,idővel összeházasodunk..stb...innentől pedig minden full,és elkezdődik a Mi kis mesébe illő,boldogságos életünk.
Ám a pokol ezután következett. Az életem valóságos rémálommá vált..
Egy hónap telt el az összeköltözésünk óta,és azt vettem észre,hogy egy varázsütésre minden megváltozott köztünk. Amikor haza jött a munkából,sem 1 puszi,sem 1 ölelés..Nem tudunk leülni normálisan beszélgetni,mert folyamatosan a telefonját nyomkodta,beszélgetett a haverjaival,s Tőlem meg sem kérdezte,hogy érzem Magam,milyen volt a napom ?..Sikerült -e valami munkát találnom ?.. Amikor esetleg próbáltunk is kommunikálni egymással,akkor Ő mindig lenézett,lelkileg folyamatosan bántott,rombolta az önbizalmamat,számomra sértő dolgokat vágott a fejemhez...állandóan mindig mindenből viccet csinált,örökké komolytalankodott.
Az utóbbi időkben tehát sokat sírtam,depizem a párom viselkedése miatt.Valahogy azt érzeztem,hogy az egykor mindent elsöprő szerelem kettőnk között csak pusztán 1 hirtelen fellángolás,1heves vágy,vonzalom volt egymás iránt,ami csupán csak a testiségről szólt,és hiphop kiélveztük minden egyes aprócska örömét. Az intim együttléteink sem voltak már ollyanok,mint a kapcsolatunk legelején. A szenvedély tüze kialudt,és úgy éreztem,mintha kényszerből szexeltünk volna,amit Én egyáltalán nem élveztem,sőt kifejezetten unorodtam tőle. Szükségem volt az IGAZ,ŐSZINTE,MÉLY LELKI BESZÉLGETÉSEKRE,A SZERETETRE. Nagyon hiányzott pl a testi érintés (ezt fizikálisan értem) a minőségi idő.. (Szeretet nyelv) A páromon kívül senkim sem maradt. Elhagyott mindenki,aki valaha szeretett. Féltem attól amit hallok / látok,de leginkább attól hogy már nem vagyok Önmagam. Barátaim nem voltak,a szüleimre sem számíthattam,nem beszélve a munkáról. Szörnyen elveszettnek,magányosnak éreztem Magam. Senki sem nyújtotta a kezét hogy kihúzzon ebből a francos gödörből,tehát kibaszott nagyot zuhantam,és belevesztem a rideg,sötét mélységbe,ahonnan úgy éreztem,soha többé nincs kiút. Tiszta idegroncs lettem,teljesen kiészültem Mellette.
Megfogalmazódott tehát Bennem a kérdés,hogy mikortól mutatkoznak a jelek,hogy valami nem stimmel... Igaz,ez az érzés a kezdetektől megvolt,de nyilván hinni akartam a meséjének,így racionalizáltam inkább a rossz érzéseimet. Utólag már tudom,hogy ez is 1 jel,mikor túl szép hogy igaz legyen,ahhoz túlságosan tökéletes minden...Én sajnos akkor még nem tudtam,hogy ez 1piros zászló...